Napra pontosan(Dal)

 

Napra pontosan felhőn csobbant a fény,

felsírt a pillanat, de marad még remény,

álca lombok alatt születtek elég régen,

nem karcolt korcsolya sem a jégen,

felnőttél, senki nem helyesel neked,

árva ősz szájal rekedt hangon veled,

a pót emlék holt, jelen már nem cudar,

fakó képpel pózol pillanat ízű fuvar,

tárgyaid elvesznek az örök békeidőbe,

függő percek peremén veszendőbe,

mint eltévedt madár kalitkába vágyva,

éhséget cipel összetört kalandvágya,

szeméthegyek csúcsán ébred a tudat,

sors választ és nem magadnak az utat.

Nyugodt szökőár mikor rábeszél téged,

már nem pótolható a holt veszteséged,

apályba élsz, durva dagályba érkezel,

ami könnyű lenne, azt sem hiszed el.

Minek a terv, minek a nagy tudat,

sóhajból születő bővizű kutak,

végül minden másé lesz, mindenkié,

töppedt tüdővel lesz tested a tőkéjé.

Aszályos hagyaték izzad majd lelkeden,

talán többet ér holtan, mint életeden.

Dal:

Pontra pontosan felhőn csobbant a fény, 

Felsír a pillanat, de marad még remény. 

Álca lombok alatt születtek elég régen, 

Nem karcol a korcsolya sem jégen.

Felnőttél, senki nem helyesel neked, 

Árva idő szájal rekedt hangon veled.

A pót emlék holt, jelen már nem cudar, 

Fakó képpel pózol, pillanat ízű fukar. 

Tárgyaid elvesznek az örök békeidőbe, 

Függő percek peremén megy veszendőbe.

Mint eltévedt madár kalitkába vágyva, 

Éhséget cipel összetört kalandvágya.

Szökő-idő jön - nyugodt, mikor rábeszél téged, 

Már nem pótolható a holt veszteséged. 

Apályba élve, durva dagályba érkezel, 

Ami könnyű lenne, azt sem hiszed el.

Minek a terv, minek a nagy tudat? 

Sors választ, vagy te magadnak az utat.

Dologhegyek csúcsán ébred a tudat, 

Sors választ vagy te magadnak az utat. 

Sóhajból születő bő könny-kutak, 

Végül minden más lehet, mindenkié. 

Tükör tüdővel teszed tested tőkévé.

Szökő-idő jön - nyugodt, mikor rábeszél téged, 

Már nem pótolható a holt veszteséged. 

Apályba élve, durva dagályba érkezel, 

Ami könnyű lenne, azt sem hiszed el. 

Minek a terv, minek a nagy tudat? 

Sors választ, vagy te magadnak az utat.

Aszályos hagyaték izzad majd lelkeden, 

Talán többet ér holtan, mint életben...

Talán többet ér holtan, mint életben...

...Életeden. Sors választ... 

Veszendőbe... Szökő-idő jön...

 Szökő-idő jön...

Szökő-idő jön...

 

Tükör történelem (Dal)

 

Gyapjas felhők fonják be az eget,

fák nem több, mint hetvenhét évesek,

a Nap fakó foltot rajzol az égre,

forró felét elcseréli hideg félre.

A városi járdák szürkén szépek,

háború közeli házak még épek,

furcsa fesztivál, szép szerényen

csendesek, lazán, de keményen.

Kevés kíváncsi fejszéje hasít,

nyerő a szükséges prop-agit,

fejekben fúj, fájdalom nem hat,

szakállas empátia sántít, baktat.

Harcok szörnyű neme sem mozgat,

csak valami ellen ható mondat

hatja át, az üres kemény fejeket,

mely fegyver ropogás tervezet.

Tükör töri, tűzek felsőbb foka,

nem ér, se néz senki vissza-oda,

háború végi hurrá hangulat

eltűnt, s ez kíván vissza ágyúkat.

Termetes testű városi fák, utak

háborút hetvenhét éve nem láttak,

senki nem látta már, pedig ezek tények;

szétlőtt házak közt a fák elégnek.

Dal:

[Intro][Guitar solo]

[I. Verze]

Gyapjas felhők fonják be az eget, 

Fák nem több, mint hetvenhét évesek. 

A Nap fakó foltot rajzol az égre, 

Forró felét elcseréli hideg félre.

[II. Verze]

A városi járdák szürkén szépek, 

Háború közeli házak még épek. 

Furcsa fesztivál, szép szerényen, 

Csendesek, lazán, de keményen.

[Refrén]

Kevés, ...kíváncsi fejszéje hasít, 

Nyerő, ...a szükséges prop-agit. 

Fejekben fúj, fájdalom nem hat, 

Rejtett empátia sántít, baktat. 

Harcok szörnyű neme sem mozgat, 

Csak valami ellen ható mondat.

[Guitar solo]

[III. Verze]

Mely áthatja az üres, kemény fejeket, 

Mely fegyver ropogás tervezet. 

Tükör töri, tüzek felsőbb foka, 

Nem ér, se néz senki vissza-oda.

[Refrén]

Kevés, ...kíváncsi fejszéje hasít, 

Nyerő, ...a szükséges prop-agit. 

Fejekben fúj, fájdalom nem hat, 

Rejtett empátia sántít, baktat. 

Harcok szörnyű neme sem mozgat, 

Csak valami ellen ható mondat.

[Guitar solo]

[IV. Verze]

Háború régi nihil hangulat 

Eltűnt, kívánja vissza ágyúkat. 

Termetes testű városi fák, utak, 

Háborút hetvenhét éve nem láttak.

[V. Verze] [Crescendo, majd hirtelen elhalkulás]

Senki nem látta már, pedig ezek tények; 

Szétlőtt házak közt a fák elégnek...

Senki nem látta már, pedig ezek tények; 

Szétlőtt házak közt a fák elégnek...

[Guitar solo]

[Outro]

Senki nem látta már, pedig ezek tények; 

Szétlőtt házak közt a fák elégnek...

...

[Outro]

Szeretők

 

 Jeget kaphat, ki tüzet kért,

behúzza burkába a hűsölő, 

vagy elfogyó meleg érzésért,

ejthet pár sós könnyet arra,

így szeretve, mindent magáért,

közben vénné érik szív szava,

igaza megmarad, oldódó érzék

csöpögve, csak tócsa marad,

a hűtlen sorsba száradó pecsét.

 Sokféle szabadság van s írnak 

sokat, de a pásztoróra nem az,

combok között töltött pajzán óra,

ócska szerelem, szabadság,

de e kopott vágy véges vége,

csak vígasz, így tarthat rabot,

hogy érezze, mi nem testre szabott:

lehet nyomulós szúrós ága,

nem álladó révület rabsága,

élvezni vele is, mintha Nélküle,

nevezhesd: "Méretem", "Szeretőm",

félig barát, kit család vár szenteste,

kizárva a kudarc, nincs felelős

egyszeri cseppfolyós szerelem,

instant, melyre csapot szerelve,

kinyithat néha, és elzárja félve

kedve szerint, parancsra küldve,

vagy ölbe zárva, pajzán napra - éjre.

 A tűz és a jég szeretője,

pillangó lét mutat ereklye vázat,

az feletted felhőkben gyűlve,

koponyát verő, jég záporrá lázad.

Bölcsesség értéke

 

Rejtőznek a törött nyílhegyek,

húsba karcol, bőrre ír a vér,

ha tested igazságot kér,

szenvedések csak képletek.

Tetoválva senki nem születik,

az akarat egy gáznemű lét

föld lehet nedves, és sötét,

fájdalom a csontból szökik.

Hatalom nélküli prédikátor

esik, a lóról túloldalt le.

Dalban lobban ősi lelke,

a dobhártyát szakító agitátor.

Zöld igazság egyszer őszbe fordul,

minden szerv egyszer elfárad,

hiábavaló, ha az élet támad,

fiatal halál, tapasztalat mordul.

Bűneink bére

 

Lángokban álló parton élünk,

szigethatású félelem folyhat

megható erők szorításában,

s hűlt számla színe fojtogat.

 Mi édes segít viselni a napot

látszani csalfán a fényes vége,

komor koros tort ül a remény,

s már sötétnek sem igazi a bére.

 Fűszeres savanyú cucc borul ránk,

az íze feledtet forró dögszagot,

álhuzatot dorombol ventilátor,

a világ végső leheletét nem láthatod.

 Vidám házigazda emléke sem segít,

ökölbe szorulnak a faggyú fények

igazunkat vesszük végső leltárba

és nyomort vérez a borotva éle.

 Kicsit melegségre vágyó szívvel

dögönyözzük buta, hű állatunkat

szőrszálba alacsonyodó léttel,

túl-védett testén az élet roppanhat.

 Figyelemre vágyó ó-bűneinket

teregetjük mosott ál-tisztaságba,

míg erkölcsös gyilkos nem lesz,

a vérrel keresztelt becsvágy ára.

Létezés

 

A lét tölti be az ürességet,

a kőszoborban nincs is hit

ajtókon át ki-bejár az élet

bronzszobor sem zár senkit.

Bölcsességhez üres agy megy,

nem ős-propagandával teli,

levegőhöz üres száj kell,

ordító harag fojthat meg lélekig.

Létezés nélkül nincsen halál,

ki nem is volt, azt elkerüli

téged is így töm teli a gyász,

bölcsen sem könnyű elviselni.

Végtelen

 

Ragadozómadarak szántanak az égen,

látható feketeségük testük árnyékos oldala,

a láthatatlan barázdákat elkerülik fecskék,

verebek, galambok, nyomába sem kavarnak.

Szürke felhők takarják az ég kékjét,

féltékenyen csak ők tudják azt csodálni,

könny-puttonyaik még nem teltek meg,

lentről csak a mogorvaságukat látni.

Végtelen égi szakadék ráesik tekintetünkre,

sötét furcsa füstoszlopok futnak felé bele,

örökre elnyelve halált, háborút és tervek 

apró jeleinek tehetetlen megsemmisülésére.

Harcmezökön halnak meg százak, ezrek,

értelmetlen, igaztalan irredent' jogból,

hamarosan a végtelen kék mindent elnyel,

így lesz újra semmi, tudásból, létből, sokból.

Béke és háború

 

Előbb elit fejekben bujkáltál,
majd a könyvek lapjairól

fertőzted az agysejteket.

Voltál igényes és igénytelen,

vírusként ragadtad el a végtelent

kiben a jót, másban a rosszat

puffogtatva élted szabadságod.

Most érett meg az új harc,

ahogy egyedi egynemű szerelem 

vetett véget Rómának,

úgy lettél bársonyos gödre 

az elfogadhatatlanságnak,

háborúkban emberek kerülnek

állatok éles tetves sorsára,

időszaki békében emberekhez

idomult állatok tisztáznak

szokatlan szeretet lelkiismeretet.

Míg az allergia tizedel hangulatot

csendben, addig háborúkban

dohos pincékben szutykosodunk

az életteli halálra várva.

Most ez vár rád, okos pincékben

fűtetlenségben rohadhatunk a végbe.

Esőcsepp

 Odakint esik, 

a víz köztársaságért kiált,

a nép cseppenként foglal földet

élő golyóként záporoznak, csapódnak

levélnek, fának, embernek, földnek,

pocsolya szakszervezetbe tömörülve

így szűntetve az egyéni érdeket.

Ablakon, tetőn versenyeznek a cseppek

ki tud többet befolyásolni

de a vége mindnek egyetlen tény

a Nap király oszlatja fel e tüntetést.

 Esőcseppek vagyunk,

felhő-anyáink szülnek zuhanásba,

földhöz ragadva foglalunk s olvadunk

egy mindent beterítő réteggé,

hogy víz királysága vágjon völgyeket

egyenletes emelkedő tetemeink mélyén.

Faludy-kép

 

            Faludy György, kacagtató költő...

            fényed, mint égőre húzott zokni,

            erőd, akár a fekete lyuk ott-ni.

            Faludy György, a szonettek ríme,

            balladák savanyúsága, szavak vicce

            álarc nélküli álnév nyitott slicce.

            Faludy György, a házasság réme,

            lányok-asszonyok szórt szeretője,

            betyár-becsületű csók szóvivője.

            Gyuri, drusza és ál-Shakespeare-i

            hívő mesehős, kócos ős-gyermeki

            hintaló-huszár a kérkedés nélküli.

            Faludy György, élet jutott bő neked

            időd volt sok és még mindig lehet,

            bár a zokni, lámpáról már leégett.

2022.

            

    

Nyelvünk tava

 

Minden nyelv lassú forrás

használ hörgőt emberarcát

forrástól patakból duzzad

völgyekben vájt örök utat

egyik édesebb másik sós

tiszta hang vagy zavaros

de tengereket maszatol

örök elfelejtett édes szó

ha közbelép is ember gát

megőrizve a tavat magát

rá sem ismer édes magánya

lassú kiszáradó magára 

idővel zavaros lápos lesz

a forrását is elfeledheted

átveszi a talaj tömött ízét

hiába is küzd a tiszta vízért.

2022.

Stációk

 Jónapot, jó napot,
hozzanak egy papot, egy nagyot,

megőrült a ruszin, a ruszlin

talán mérgezés, vagy rézkefés.

 Jóreggelt, jó reggelt,

hallgass Bizet-t, vagy a vizet,

hugyozz feketét, vagy egy sós lét,

talán csípni fog, vagy írni fog egy írót.

 Jóestét, jó estét,

aknára futó hős mesét,

hősét tedd a közepére, bőregérre

talán nyugi lesz a bomba, a vagonba.

 Jóéjt, jó éjszakát,

nyugszik a bába szava, baba,

számolja sörétjét a sötétség,

halálba múlik oda, mi csoda.

2022.

Száz éves ember

 

A száz éves embert
az ekevas mellől sorozták,

marhavagonban sodort dohányt,

zubbonyában szíve felett,

hordozta szerelmét, Ilonkát.

Harcba hideg széllel ment,

le is lőtt néhány meglett Uszkát,

éhségében lakott jól újra éhen,

s markába hevítette a csíki blázt,

míg vaskobakját szilánk nem érte.

Rohamra árokból indult,

fagyos kapca véresre törte lábát,

nadrágszárban tört puhára dohányt.

Aztán fogságba esve, szája lilult,

évekre társa lett a kő és csákány.

Mindenen túl esett, 

hisz mára már száz éves a feje;

fején fehér a haj hetven éve,

egy évig gyalogolt s haza érve,

se apja, se szerelme, se testvére.

2022.

1970

 

A szempár írisze mosolyog
és a kicsi széken ülve

nekem csicsereg kedvére

már idős, de én csak nyolc.

Hirtelen gyom-talan homokot

vitte a gőzmozdony ereje

száll szőke homok, füst fekete,

majd kapu ütötte arcon oszlopot.

Nagymamám lelkembe markolt

angyal arcára ritka tincse

barázdákat szántott egy ideje

háborúkban kilencet szült hetet vackolt.

Dunaharaszti temetőben,

csendet vágta a kattogó vas

hallgattunk, mint füstölőben a kas,

vagy mint vadász-les az erdőben.

Mikor óriás fákkal álmodom,

és levelek surrogják hangját,

egy mese eleveníti Őt magát,

hiszek, de vissza nem hozhatom.

Hátizsákod

 

Magadnak egy hátizsákot vegyél,

amin a zippzár szőke-fehér német

zsebében fekete-afrika is elférhet,

anyaga indiai selyem és arab szél.

Magadnak ilyen zsákot vegyél.

A teste nagy legyen, mint amerika,

színe tarka, mint a riói brazil bál,

verete vasalt, mint a szkítáknál,

a rosszindulatot is verje vissza.

Vegyél zsákot ilyet, akár a turiba'.

Kívül lehet skót-kockás, vagy matyó,

de belseje puha legyen és meleg,

tartsa bent az eszkimó leheletet,

színig szedd, legyen pajkos pucér tó,

hol minden vallás elfér, s a hit megható.

Vegyél hátizsákot magadnak,

fontos dolgokat őrizz benne:

hit, remény, szeretet, okos elme,

rejtett zsebbe legyen helye panasznak.

Legyen helye ellenséges kanásznak.

Magadnak egy hátizsákot vegyél,

vedd fel, vele siess fel a csillag útnak,

legyen lelke, ha nem is néznek úrnak,

vidd úgy, mintha szárnyat növesztenél

Magadnak, csak ilyen zsákot vegyél.

Egy kis zsebet hagyj a háborúknak,

füstös halálszagát el ne felejtsd,

hörgést, s fagyos félelmet el ne rejtsd,

állíts emléket álnok áldozatuknak.

Jó zsákkal te is eljutsz hegyre, csúcsra.

2022

Lélektükör

 

Csikorog a jég a fogam között,

kacsint a lét a hátam mögött,

monokli a jobb szemen, vagy a bal

takaróm a föld, mi egyszer betakar.

Csípi a nyelvemet a paprika

talán túl sokat voltam partiba

aludt tejtől savanyú a száj

szerelem édesít no meg babám.

Ropog a hó a talpam alatt

piros-fehér-zöldek a szavak,

vörös sáv, vagy ferde kereszt,

trianon sehogyan sem ereszt.

Lelkem a rossz, bezárva marad,

nem ismeri azt, csak az akarat

hosszú a papír hegyes a ceruza,

irigy rá a gép, milyen az illata.

Törik a könyv kérge a régi,

tűz kerülte azt és még reméli.

lapok -könyvek annyi karakter erdő,

olvasva-írva egybe igazzá nő.

Ropog a hó a talpam alatt

piros-fehér-zöldek a szavak,

vörös sáv, vagy ferde kereszt,

trianon sehogyan sem ereszt.

vörös sáv, vagy fehér kereszt,

trianon sehogyan sem ereszt

Láthatatlan délibáb

 

Én még odaát nőttem fel,

hol a katonakabát

ingyen rajtam landolt.

Én még a kötelezőben éltem,

hol sorban állt a nép,

s egyre ment a szavazás.

Én még ingyen munkát kaptam,

amiért utólag sem fizettek,

ahogy most is: ígérték jó lesz.

Én még odaát nőttem fel,

a vasárnapi hús ecetes-szagán,

szombati műszak után.

Én még odaát nőttem fel,

mi nincs ma már,

ezért megszólnak itten.

Én adtam a sorsnak a talánt,

hol rendszereknek is vége,

s ingyen rajtam landolt.

Én még azt hallgattam úton-útfélen

a rothadónál jobb a szegénység,

bűnös a föld is mind odaát.

Én még odaát nőttem fel,

most itt vagyok, hol a bűn

tovább vigyorog felém.

Én még odaát nőttem fel,

ott honolt láthatatlan délibáb,

mitől most is mindenki retteg.

Boldogító...

 

Boldog itt a 'frászbuk' népe,
se iskola, semmi ész,

tudósok sem veszik észre,

tudást esz itt a penész.

Megmondja azt a megmondó,

 - bár olvasni tanult, -

tanulni már elég prosztó

és doktori oly fakult.

Elmélethez nem kell papír

se tandíj se egy bizi,

publikálhat minden tapír

ki az eszét elviszi.

Mitől boldog e sok ember

nem a hű szeretet az,

kiabálni köpködni is mer

butaságnak teret ad.

Bár vitázni velük nem szabad

butasága nem hiába,

elmélet híre megmarad

tudásnak meg a hiánya.

Boldogok a szürkék, szegények

tuti tudják tenni mit kell,

okosság és vénymentes tények,

együtt a gyógyító hittel.

Levetések

 

Ez lesz az ötödik tigris éved

lehetőséged elfolyó elsőséged

faggyá merevedő mondatok

ötlet diktáló karakter koncok

hogy hulló szürkehályog függöny

gyűrt érdes szélben legyen közöny

a nemválasztók között vintázs

és csecsemő-időt váró varázs

hozzád szólnak a hóri-holtak

imát morzsáz a zsugorodó agy

az évszakok bárhogy feloldoznak

Szegénynegyedi csupasz téli fa

ugyanúgy most a hideged aprítja

didergés nélkül fagyoskodó

holtan úgy hogy nem haldokló

és csendben semmibe zuhan

pedig csak ég esik rá amolyan

álmot látó alvás nélküli

így áldozzuk ős-mindenit mi

földi levelei küldik üzeneted

mit jég fixál szél ad neked

a kód nélkül lógó levetéseket.

Házasság

 

Lázas vagyok neve álom

ápolhatsz azt sem bánom

nincs kulcs a bezárt bajon

érintésed nyílik ablakon

Bekötöd bájolt tű testemet

csókkal adod gyógyszeremet

Hold könyvébe írjuk nevünk

a boldogságba így merülünk

Ünnepet nekünk a dátum varr

libbenő csipkét el nem takar

rózsák minket köszöntenek

testet gyógyít a szó szeretet

Körülöttem vagy gyümölcs

nem romlik a tálalt erkölcs

áldozatra készen Én s Te

hogy szívünk ezt megőrizze.