Láthatatlan délibáb

 

Én még odaát nőttem fel,

hol a katonakabát

ingyen rajtam landolt.

Én még a kötelezőben éltem,

hol sorban állt a nép,

s egyre ment a szavazás.

Én még ingyen munkát kaptam,

amiért utólag sem fizettek,

ahogy most is: ígérték jó lesz.

Én még odaát nőttem fel,

a vasárnapi hús ecetes-szagán,

szombati műszak után.

Én még odaát nőttem fel,

mi nincs ma már,

ezért megszólnak itten.

Én adtam a sorsnak a talánt,

hol rendszereknek is vége,

s ingyen rajtam landolt.

Én még azt hallgattam úton-útfélen

a rothadónál jobb a szegénység,

bűnös a föld is mind odaát.

Én még odaát nőttem fel,

most itt vagyok, hol a bűn

tovább vigyorog felém.

Én még odaát nőttem fel,

ott honolt láthatatlan délibáb,

mitől most is mindenki retteg.

Boldogító...

 

Boldog itt a 'frászbuk' népe,
se iskola, semmi ész,

tudósok sem veszik észre,

tudást esz itt a penész.

Megmondja azt a megmondó,

 - bár olvasni tanult, -

tanulni már elég prosztó

és doktori oly fakult.

Elmélethez nem kell papír

se tandíj se egy bizi,

publikálhat minden tapír

ki az eszét elviszi.

Mitől boldog e sok ember

nem a hű szeretet az,

kiabálni köpködni is mer

butaságnak teret ad.

Bár vitázni velük nem szabad

butasága nem hiába,

elmélet híre megmarad

tudásnak meg a hiánya.

Boldogok a szürkék, szegények

tuti tudják tenni mit kell,

okosság és vénymentes tények,

együtt a gyógyító hittel.

Levetések

 

Ez lesz az ötödik tigris éved

lehetőséged elfolyó elsőséged

faggyá merevedő mondatok

ötlet diktáló karakter koncok

hogy hulló szürkehályog függöny

gyűrt érdes szélben legyen közöny

a nemválasztók között vintázs

és csecsemő-időt váró varázs

hozzád szólnak a hóri-holtak

imát morzsáz a zsugorodó agy

az évszakok bárhogy feloldoznak

Szegénynegyedi csupasz téli fa

ugyanúgy most a hideged aprítja

didergés nélkül fagyoskodó

holtan úgy hogy nem haldokló

és csendben semmibe zuhan

pedig csak ég esik rá amolyan

álmot látó alvás nélküli

így áldozzuk ős-mindenit mi

földi levelei küldik üzeneted

mit jég fixál szél ad neked

a kód nélkül lógó levetéseket.

Házasság

 

Lázas vagyok neve álom

ápolhatsz azt sem bánom

nincs kulcs a bezárt bajon

érintésed nyílik ablakon

Bekötöd bájolt tű testemet

csókkal adod gyógyszeremet

Hold könyvébe írjuk nevünk

a boldogságba így merülünk

Ünnepet nekünk a dátum varr

libbenő csipkét el nem takar

rózsák minket köszöntenek

testet gyógyít a szó szeretet

Körülöttem vagy gyümölcs

nem romlik a tálalt erkölcs

áldozatra készen Én s Te

hogy szívünk ezt megőrizze.

 

 

Ez dolgom

 

Te vagy az Én titkom

neked írok ez dolgom

úgy visellek

mint szemüveget

vak a lelkem nélküled

 

Te meg én Mi vagyunk

mint az eső meg Nap

olyan szivárvány

fényű az otthonunk

mert sötétben sötétnek

tűnne minden látvány.

Mit látunk

 

 Láthatatlanba tekintünk

míg a láthatóban élünk

olyan mint nem megjelenni

ott ahol jelen vagyunk

néma riasztást küld

egy látható jelzés

ahogy kioltja a fényt

a túloldali sötét

halandóság az élet

szürke szívverése

megnyugtató élni

ha éles az árnyék rése

szemünkkel sem látunk

az a látvány tükörképe

ahogy használjuk ezt

az a lét tökéletlensége

Térkép

 

A kocsi a garázst lakja,

a garázs telekbe,

telken a ház a gazda

hosszába, vagy keresztbe.

Az utca csak egy sáv,

a lakóhelyed mintázza,

balról-jobbról sok a ház,

tervező kisujjából rázva.

A helység is csak egy paca,

szerencsésebb esetbe,

kettévágja folyó, vagy patak,

rajta híd, mely nem dől össze.

 

A falut a város uralja,

ez tartja el jó esetbe,

ha ott sincsen elég munka,

benne lesznek a vederbe.

Lázas nyár

 

Lázas nyár van,

Most minden eső Isten,

de átok, ha esik négy nap

utána hőség, más nincsen.

Árnyékban a fok vagy negyven,

falakon lármás ládák lógnak,

hogy kondenzvíz teremjen,

közben Föld meleget ad Napnak.

Csak fenséges fák dolgoznak,

a tó forr fel félig-magába,

fizetős lelkek pancsolnak,

hűlnek a testek, sosem a vágyak.

Most és majd

 

Tenger vagyok, hullámzok

virágillat sebességgel,

és krétával írok otthont,

bennem a teremtés a bor,

benned a lélek az étel.

 

Belém érik a hiány

és a boldogság tartósít.

Általad védett a ház bennem

és kertbe csalogat éneked.

 

Rézkarc a naplementénk,

madár-kórus a nászindulónk,

frigyre fog a vonzás.

 

A Világodat szívom be

színes szívószálakon.

 

Élénk sejtjeim majd vízre szállnak.

 

Engedem

Engedem, hogy arcomba fújja
varázsodat exoterm sugárzásod
Elfelejtem könnyező hibáimat
és felöltöztet pucér vidámságod.

Hagylak határozatlan rendekkel

újabb domborzatokra tévedni,

mert ismert nyelvtanok segítenek 

testünket tapintva fogja, tolja, löki.

Együtt tanuljuk egymást olvasni,

takarjuk (majd felfedjük) sebünket,

fény és sötétség szendvicsében

nem érezhetünk sohasem éhséget.