Nyelvünk tava

 

Minden nyelv lassú forrás

használ hörgőt emberarcát

forrástól patakból duzzad

völgyekben vájt örök utat

egyik édesebb másik sós

tiszta hang vagy zavaros

de tengereket maszatol

örök elfelejtett édes szó

ha közbelép is ember gát

megőrizve a tavat magát

rá sem ismer édes magánya

lassú kiszáradó magára 

idővel zavaros lápos lesz

a forrását is elfeledheted

átveszi a talaj tömött ízét

hiába is küzd a tiszta vízért.

2022.

Stációk

 Jónapot, jó napot,
hozzanak egy papot, egy nagyot,

megőrült a ruszin, a ruszlin

talán mérgezés, vagy rézkefés.

 Jóreggelt, jó reggelt,

hallgass Bizet-t, vagy a vizet,

hugyozz feketét, vagy egy sós lét,

talán csípni fog, vagy írni fog egy írót.

 Jóestét, jó estét,

aknára futó hős mesét,

hősét tedd a közepére, bőregérre

talán nyugi lesz a bomba, a vagonba.

 Jóéjt, jó éjszakát,

nyugszik a bába szava, baba,

számolja sörétjét a sötétség,

halálba múlik oda, mi csoda.

2022.

Száz éves ember

 

A száz éves embert
az ekevas mellől sorozták,

marhavagonban sodort dohányt,

zubbonyában szíve felett,

hordozta szerelmét, Ilonkát.

Harcba hideg széllel ment,

le is lőtt néhány meglett Uszkát,

éhségében lakott jól újra éhen,

s markába hevítette a csíki blázt,

míg vaskobakját szilánk nem érte.

Rohamra árokból indult,

fagyos kapca véresre törte lábát,

nadrágszárban tört puhára dohányt.

Aztán fogságba esve, szája lilult,

évekre társa lett a kő és csákány.

Mindenen túl esett, 

hisz mára már száz éves a feje;

fején fehér a haj hetven éve,

egy évig gyalogolt s haza érve,

se apja, se szerelme, se testvére.

2022.

1970

 

A szempár írisze mosolyog
és a kicsi széken ülve

nekem csicsereg kedvére

már idős, de én csak nyolc.

Hirtelen gyom-talan homokot

vitte a gőzmozdony ereje

száll szőke homok, füst fekete,

majd kapu ütötte arcon oszlopot.

Nagymamám lelkembe markolt

angyal arcára ritka tincse

barázdákat szántott egy ideje

háborúkban kilencet szült hetet vackolt.

Dunaharaszti temetőben,

csendet vágta a kattogó vas

hallgattunk, mint füstölőben a kas,

vagy mint vadász-les az erdőben.

Mikor óriás fákkal álmodom,

és levelek surrogják hangját,

egy mese eleveníti Őt magát,

hiszek, de vissza nem hozhatom.

Hátizsákod

 

Magadnak egy hátizsákot vegyél,

amin a zippzár szőke-fehér német

zsebében fekete-afrika is elférhet,

anyaga indiai selyem és arab szél.

Magadnak ilyen zsákot vegyél.

A teste nagy legyen, mint amerika,

színe tarka, mint a riói brazil bál,

verete vasalt, mint a szkítáknál,

a rosszindulatot is verje vissza.

Vegyél zsákot ilyet, akár a turiba'.

Kívül lehet skót-kockás, vagy matyó,

de belseje puha legyen és meleg,

tartsa bent az eszkimó leheletet,

színig szedd, legyen pajkos pucér tó,

hol minden vallás elfér, s a hit megható.

Vegyél hátizsákot magadnak,

fontos dolgokat őrizz benne:

hit, remény, szeretet, okos elme,

rejtett zsebbe legyen helye panasznak.

Legyen helye ellenséges kanásznak.

Magadnak egy hátizsákot vegyél,

vedd fel, vele siess fel a csillag útnak,

legyen lelke, ha nem is néznek úrnak,

vidd úgy, mintha szárnyat növesztenél

Magadnak, csak ilyen zsákot vegyél.

Egy kis zsebet hagyj a háborúknak,

füstös halálszagát el ne felejtsd,

hörgést, s fagyos félelmet el ne rejtsd,

állíts emléket álnok áldozatuknak.

Jó zsákkal te is eljutsz hegyre, csúcsra.

2022

Lélektükör

 

Ropog a hó a talpam alatt

fehér, feketék a szavak,

vörös, vagy zöld a kereszt,

trianon akkor sem ereszt.

Csikorog a jég a fogam között,

kacsint a lét a hátam mögött,

fekve fent jobb szemem, vagy a bal

takaróm lesz a föld, mi betakar.

Csípi a nyelvemet a paprika

talán túl sokat voltam partiba

aludt tejtől savanyú a szám

szerelem édesít és a babám.

Lelkem a rossz, bezárva marad,

nem ismeri azt, csak az akarat

hosszú a papír hegyes a ceruza,

irigy a gép, milyen az illata.

Törik a könyv kérge a régi,

tűz kerülte el és még reméli.

Oldalak egyenként karakter erdő,

olvasva egybe lélektükörré nő.

Láthatatlan délibáb

 

Én még odaát nőttem fel,

hol a katonakabát

ingyen rajtam landolt.

Én még a kötelezőben éltem,

hol sorban állt a nép,

s egyre ment a szavazás.

Én még ingyen munkát kaptam,

amiért utólag sem fizettek,

ahogy most is: ígérték jó lesz.

Én még odaát nőttem fel,

a vasárnapi hús ecetes-szagán,

szombati műszak után.

Én még odaát nőttem fel,

mi nincs ma már,

ezért megszólnak itten.

Én adtam a sorsnak a talánt,

hol rendszereknek is vége,

s ingyen rajtam landolt.

Én még azt hallgattam úton-útfélen

a rothadónál jobb a szegénység,

bűnös a föld is mind odaát.

Én még odaát nőttem fel,

most itt vagyok, hol a bűn

tovább vigyorog felém.

Én még odaát nőttem fel,

ott honolt láthatatlan délibáb,

mitől most is mindenki retteg.

Boldogító...

 

Boldog itt a 'frászbuk' népe,
se iskola, semmi ész,

tudósok sem veszik észre,

tudást esz itt a penész.

Megmondja azt a megmondó,

 - bár olvasni tanult, -

tanulni már elég prosztó

és doktori oly fakult.

Elmélethez nem kell papír

se tandíj se egy bizi,

publikálhat minden tapír

ki az eszét elviszi.

Mitől boldog e sok ember

nem a hű szeretet az,

kiabálni köpködni is mer

butaságnak teret ad.

Bár vitázni velük nem szabad

butasága nem hiába,

elmélet híre megmarad

tudásnak meg a hiánya.

Boldogok a szürkék, szegények

tuti tudják tenni mit kell,

okosság és vénymentes tények,

együtt a gyógyító hittel.

Levetések

 

Ez lesz az ötödik tigris éved

lehetőséged elfolyó elsőséged

faggyá merevedő mondatok

ötlet diktáló karakter koncok

hogy hulló szürkehályog függöny

gyűrt érdes szélben legyen közöny

a nemválasztók között vintázs

és csecsemő-időt váró varázs

hozzád szólnak a hóri-holtak

imát morzsáz a zsugorodó agy

az évszakok bárhogy feloldoznak

Szegénynegyedi csupasz téli fa

ugyanúgy most a hideged aprítja

didergés nélkül fagyoskodó

holtan úgy hogy nem haldokló

és csendben semmibe zuhan

pedig csak ég esik rá amolyan

álmot látó alvás nélküli

így áldozzuk ős-mindenit mi

földi levelei küldik üzeneted

mit jég fixál szél ad neked

a kód nélkül lógó levetéseket.

Házasság

 

Lázas vagyok neve álom

ápolhatsz azt sem bánom

nincs kulcs a bezárt bajon

érintésed nyílik ablakon

Bekötöd bájolt tű testemet

csókkal adod gyógyszeremet

Hold könyvébe írjuk nevünk

a boldogságba így merülünk

Ünnepet nekünk a dátum varr

libbenő csipkét el nem takar

rózsák minket köszöntenek

testet gyógyít a szó szeretet

Körülöttem vagy gyümölcs

nem romlik a tálalt erkölcs

áldozatra készen Én s Te

hogy szívünk ezt megőrizze.