Végtelen

 

Ragadozómadarak szántanak az égen,

látható feketeségük testük árnyékos oldala,

a láthatatlan barázdákat elkerülik fecskék,

verebek, galambok, nyomába sem kavarnak.

Szürke felhők takarják az ég kékjét,

féltékenyen csak ők tudják azt csodálni,

könny-puttonyaik még nem teltek meg,

lentről csak a mogorvaságukat látni.

Végtelen égi szakadék ráesik tekintetünkre,

sötét furcsa füstoszlopok futnak felé bele,

örökre elnyelve halált, háborút és tervek 

apró jeleinek tehetetlen megsemmisülésére.

Harcmezökön halnak meg százak, ezrek,

értelmetlen, igaztalan irredent' jogból,

hamarosan a végtelen kék mindent elnyel,

így lesz újra semmi, tudásból, létből, sokból.

Béke és háború

 

Előbb elit fejekben bujkáltál,
majd a könyvek lapjairól

fertőzted az agysejteket.

Voltál igényes és igénytelen,

vírusként ragadtad el a végtelent

kiben a jót, másban a rosszat

puffogtatva élted szabadságod.

Most érett meg az új harc,

ahogy egyedi egynemű szerelem 

vetett véget Rómának,

úgy lettél bársonyos gödre 

az elfogadhatatlanságnak,

háborúkban emberek kerülnek

állatok éles tetves sorsára,

időszaki békében emberekhez

idomult állatok tisztáznak

szokatlan szeretet lelkiismeretet.

Míg az allergia tizedel hangulatot

csendben, addig háborúkban

dohos pincékben szutykosodunk

az életteli halálra várva.

Most ez vár rád, okos pincékben

fűtetlenségben rohadhatunk a végbe.

Esőcsepp

 Odakint esik, 

a víz köztársaságért kiált,

a nép cseppenként foglal földet

élő golyóként záporoznak, csapódnak

levélnek, fának, embernek, földnek,

pocsolya szakszervezetbe tömörülve

így szűntetve az egyéni érdeket.

Ablakon, tetőn versenyeznek a cseppek

ki tud többet befolyásolni

de a vége mindnek egyetlen tény

a Nap király oszlatja fel e tüntetést.

 Esőcseppek vagyunk,

felhő-anyáink szülnek zuhanásba,

földhöz ragadva foglalunk s olvadunk

egy mindent beterítő réteggé,

hogy víz királysága vágjon völgyeket

egyenletes emelkedő tetemeink mélyén.

Faludy-kép

 

            Faludy György, kacagtató költő...

            fényed, mint égőre húzott zokni,

            erőd, akár a fekete lyuk ott-ni.

            Faludy György, a szonettek ríme,

            balladák savanyúsága, szavak vicce

            álarc nélküli álnév nyitott slicce.

            Faludy György, a házasság réme,

            lányok-asszonyok szórt szeretője,

            betyár-becsületű csók szóvivője.

            Gyuri, drusza és ál-Shakespeare-i

            hívő mesehős, kócos ős-gyermeki

            hintaló-huszár a kérkedés nélküli.

            Faludy György, élet jutott bő neked

            időd volt sok és még mindig lehet,

            bár a zokni, lámpáról már leégett.

2022.

            

    

Nyelvünk tava

 

Minden nyelv lassú forrás

használ hörgőt emberarcát

forrástól patakból duzzad

völgyekben vájt örök utat

egyik édesebb másik sós

tiszta hang vagy zavaros

de tengereket maszatol

örök elfelejtett édes szó

ha közbelép is ember gát

megőrizve a tavat magát

rá sem ismer édes magánya

lassú kiszáradó magára 

idővel zavaros lápos lesz

a forrását is elfeledheted

átveszi a talaj tömött ízét

hiába is küzd a tiszta vízért.

2022.

Stációk

 Jónapot, jó napot,
hozzanak egy papot, egy nagyot,

megőrült a ruszin, a ruszlin

talán mérgezés, vagy rézkefés.

 Jóreggelt, jó reggelt,

hallgass Bizet-t, vagy a vizet,

hugyozz feketét, vagy egy sós lét,

talán csípni fog, vagy írni fog egy írót.

 Jóestét, jó estét,

aknára futó hős mesét,

hősét tedd a közepére, bőregérre

talán nyugi lesz a bomba, a vagonba.

 Jóéjt, jó éjszakát,

nyugszik a bába szava, baba,

számolja sörétjét a sötétség,

halálba múlik oda, mi csoda.

2022.

Száz éves ember

 

A száz éves embert
az ekevas mellől sorozták,

marhavagonban sodort dohányt,

zubbonyában szíve felett,

hordozta szerelmét, Ilonkát.

Harcba hideg széllel ment,

le is lőtt néhány meglett Uszkát,

éhségében lakott jól újra éhen,

s markába hevítette a csíki blázt,

míg vaskobakját szilánk nem érte.

Rohamra árokból indult,

fagyos kapca véresre törte lábát,

nadrágszárban tört puhára dohányt.

Aztán fogságba esve, szája lilult,

évekre társa lett a kő és csákány.

Mindenen túl esett, 

hisz mára már száz éves a feje;

fején fehér a haj hetven éve,

egy évig gyalogolt s haza érve,

se apja, se szerelme, se testvére.

2022.

1970

 

A szempár írisze mosolyog
és a kicsi széken ülve

nekem csicsereg kedvére

már idős, de én csak nyolc.

Hirtelen gyom-talan homokot

vitte a gőzmozdony ereje

száll szőke homok, füst fekete,

majd kapu ütötte arcon oszlopot.

Nagymamám lelkembe markolt

angyal arcára ritka tincse

barázdákat szántott egy ideje

háborúkban kilencet szült hetet vackolt.

Dunaharaszti temetőben,

csendet vágta a kattogó vas

hallgattunk, mint füstölőben a kas,

vagy mint vadász-les az erdőben.

Mikor óriás fákkal álmodom,

és levelek surrogják hangját,

egy mese eleveníti Őt magát,

hiszek, de vissza nem hozhatom.

Hátizsákod

 

Magadnak egy hátizsákot vegyél,

amin a zippzár szőke-fehér német

zsebében fekete-afrika is elférhet,

anyaga indiai selyem és arab szél.

Magadnak ilyen zsákot vegyél.

A teste nagy legyen, mint amerika,

színe tarka, mint a riói brazil bál,

verete vasalt, mint a szkítáknál,

a rosszindulatot is verje vissza.

Vegyél zsákot ilyet, akár a turiba'.

Kívül lehet skót-kockás, vagy matyó,

de belseje puha legyen és meleg,

tartsa bent az eszkimó leheletet,

színig szedd, legyen pajkos pucér tó,

hol minden vallás elfér, s a hit megható.

Vegyél hátizsákot magadnak,

fontos dolgokat őrizz benne:

hit, remény, szeretet, okos elme,

rejtett zsebbe legyen helye panasznak.

Legyen helye ellenséges kanásznak.

Magadnak egy hátizsákot vegyél,

vedd fel, vele siess fel a csillag útnak,

legyen lelke, ha nem is néznek úrnak,

vidd úgy, mintha szárnyat növesztenél

Magadnak, csak ilyen zsákot vegyél.

Egy kis zsebet hagyj a háborúknak,

füstös halálszagát el ne felejtsd,

hörgést, s fagyos félelmet el ne rejtsd,

állíts emléket álnok áldozatuknak.

Jó zsákkal te is eljutsz hegyre, csúcsra.

2022

Lélektükör

 

Ropog a hó a talpam alatt

fehér, feketék a szavak,

vörös, vagy zöld a kereszt,

trianon akkor sem ereszt.

Csikorog a jég a fogam között,

kacsint a lét a hátam mögött,

fekve fent jobb szemem, vagy a bal

takaróm lesz a föld, mi betakar.

Csípi a nyelvemet a paprika

talán túl sokat voltam partiba

aludt tejtől savanyú a szám

szerelem édesít és a babám.

Lelkem a rossz, bezárva marad,

nem ismeri azt, csak az akarat

hosszú a papír hegyes a ceruza,

irigy a gép, milyen az illata.

Törik a könyv kérge a régi,

tűz kerülte el és még reméli.

Oldalak egyenként karakter erdő,

olvasva egybe lélektükörré nő.