Jeget kaphat, ki tüzet kért,
behúzza burkába a hűsölő,
vagy elfogyó meleg érzésért,
ejthet pár sós könnyet arra,
így szeretve, mindent magáért,
közben vénné érik szív szava,
igaza megmarad, oldódó érzék
csöpögve, csak tócsa marad,
a hűtlen sorsba száradó pecsét.
Sokféle szabadság van s írnak
sokat, de a pásztoróra nem az,
combok között töltött pajzán óra,
ócska szerelem, szabadság,
de e kopott vágy véges vége,
csak vígasz, így tarthat rabot,
hogy érezze, mi nem testre szabott:
lehet nyomulós szúrós ága,
nem álladó révület rabsága,
élvezni vele is, mintha Nélküle,
nevezhesd: "Méretem", "Szeretőm",
félig barát, kit család vár szenteste,
kizárva a kudarc, nincs felelős
egyszeri cseppfolyós szerelem,
instant, melyre csapot szerelve,
kinyithat néha, és elzárja félve
kedve szerint, parancsra küldve,
vagy ölbe zárva, pajzán napra - éjre.
A tűz és a jég szeretője,
pillangó lét mutat ereklye vázat,
az feletted felhőkben gyűlve,
koponyát verő, jég záporrá lázad.
