Lángokban álló parton élünk,
szigethatású félelem folyhat
megható erők szorításában,
s hűlt számla színe fojtogat.
Mi édes segít viselni a napot
látszani csalfán a fényes vége,
komor koros tort ül a remény,
s már sötétnek sem igazi a bére.
Fűszeres savanyú cucc borul ránk,
az íze feledtet forró dögszagot,
álhuzatot dorombol ventilátor,
a világ végső leheletét nem láthatod.
Vidám házigazda emléke sem segít,
ökölbe szorulnak a faggyú fények
igazunkat vesszük végső leltárba
és nyomort vérez a borotva éle.
Kicsit melegségre vágyó szívvel
dögönyözzük buta, hű állatunkat
szőrszálba alacsonyodó léttel,
túl-védett testén az élet roppanhat.
Figyelemre vágyó ó-bűneinket
teregetjük mosott ál-tisztaságba,
míg erkölcsös gyilkos nem lesz,
a vérrel keresztelt becsvágy ára.