Ragadozómadarak szántanak az égen,
látható feketeségük testük árnyékos oldala,
a láthatatlan barázdákat elkerülik fecskék,
verebek, galambok, nyomába sem kavarnak.
Szürke felhők takarják az ég kékjét,
féltékenyen csak ők tudják azt csodálni,
könny-puttonyaik még nem teltek meg,
lentről csak a mogorvaságukat látni.
Végtelen égi szakadék ráesik tekintetünkre,
sötét furcsa füstoszlopok futnak felé bele,
örökre elnyelve halált, háborút és tervek
apró jeleinek tehetetlen megsemmisülésére.
Harcmezökön halnak meg százak, ezrek,
értelmetlen, igaztalan irredent' jogból,
hamarosan a végtelen kék mindent elnyel,
így lesz újra semmi, tudásból, létből, sokból.
